Autistát nevelek
Ha bárki azt hiszi , hogy egy újságcikk vagy néhány könyv , videó segítségével bárki is bemutathatja az autisták világát óriási tévedésben él , azt kell mondjam. És a fordítottja is igaz , senki sem értheti meg az autisták világát újságcikkekből , videókból vagy könyvekből. Sok ember sok évet tölt el a „ betegség” tanulmányozásával, a kezelésével , diagnosztizálásával de biztos vagyok abban ők maguk is úgy gondolják nem tartunk ott hogy mindent tudjunk. No meg aztán ott vannak a szülők akik egy életen át próbálják segíteni, autista gyermekeiket. Nevelik? Elfogadják? Hát számomra minden viszonylagos. Én mint egy ilyen csodálatos gyermeket nevelő édesanya azt kell mondjam magammal kapcsolatban is hogy leginkább csak végtelenül , de nem észtelenül szeretem. Ennyit tudok biztosan, noha pontosan tudom azt is , hogy mekkora a vélt és valós tudásom. Mert az objektivitás , az önmagunk kívülről szemlélése nagyon fontos dolog. Ugyanis ott kezdődik a gyereknevelés. Az anyaság érzése kezdődhet „bármikor” de az hogy felelőségteljes anya /apa vagy az már egy nagyon érdekes út. Aki könnyűnek érzi az azt gondolom nem lát tisztán , s aki túl nehéznek véli az sem lát tisztán. Emlékszem a napra mikor megtudtuk hogy Zselyke , a mára már azóta 10 évesre cseperedett lányom autista. Nem gondoltuk, őszintén szólva teljesen hihetetlen volt számunkra, és természetesen egyfajta gyászmunkát igényelt apukájától, testvérétől és tőlem is, eme tény elfogadása. Viszonylagosan hamar ment, mert alapvetően talpraesett személyiség lévén van ilyenkor egy problémamegoldó üzemmód bennem. No most a kérdés elsősorban mindig az, melyik részét tudom megoldani? De úgy, hogy közben nem feltétlenül csak a saját gyászom és érintettségem. Az első pillanatos kétségbeesés után eszembe jutott az a mondás:” Isten nem ad olyan harcot, amiről úgy gondolja, hogy nem birkózom meg vele”. Na ez a lényeg. Ezt a gondolatot kellett ízlelgetnünk családilag. Mit is mondhatnék erről a „betegségről”? S a szót én szándékosan használom mert ez egy sokak által vitatott szó. Betegség vagy sem? Az én véleményem ,hogy ha teljes elfogadással vagyunk, akkor józan ésszel be tudjuk látni hogy az. Nem a szülők hibája, nem a gyermek hibája és még csak nem is a Jó Isten hibája! Ez senkinek sem hibája , ez egy hatalmas tanítása a türelemnek , az alázatnak , az önfeláldozásnak , elfogadásnak , az önzetlenségnek! S a csodálatossága abban van , hogy a világot más szempontból mutatja meg . Az árnyoldalakat és csodákat egyformán. Szóval ezt a „betegséget” úgy tudnám lefesteni(s itt hozzáteszem a saját lányomról beszélek), hogy ő mintha egyszerre 4 felé figyelne ,ezáltal minden homályos és zavaros ! Minden különböző és nem egyforma intenzitású. Ő maga szívesebben koncentrál arra a világra amit mi épp nem látunk , nem érzi szükségesnek, hogy bárkivel beszéljen mert egyszerűen nem érzi szükségesnek, hogy őt más is értse. Kreativitással kifejezi mindazt a világot , de azt is csak öncélból, hogy minél közelebb érezhesse magához. Nem akarja hogy elhozzák onnan , nem akarja ,hogy ne tehesse teljes szabadsággal megválasztani a világát. Az egyik ilyen világ az anyaméh. Így keresi a lehetőséget újra élni azt a biztonságot. A másik ijesztő lehet a szellemvilág látása. 10 évesen még mindig ott tartunk ,hogy ez a tulajdonság megvan . Ez nagyon nehéz helyzeteket tud teremteni. S közben minden szakszó és túlragozás nélkül képzeljük el a világot a szellemeivel, a valóságával a múlt látásával és mondjuk egy tévés élmény egyszeri összegyúrt egyvelegét látva. Csoda hogy zavart? Csoda hogy fél , dühöng számunkra értelmetlenül? Na ugye! Rengeteg dolgot sorolhatnék még amivel szemléltethetném milyen nehéz őt a valóságra fókuszáltatni, mekkora munka volt megtanítani a szeretetre mint érzelem, s mekkora munka volt rájönni hogy miközben őrá akarsz hatással lenni , valójában ő lesz hatással rád. Újjáépíti mindazt amin keresztülmentél , amit tudnod kéne de mondjuk nem jól sajátítottad el. S szögezzük le mindez arra igaz, aki figyel. Aki helyesen látja, értékeli ,kezeli. Ez okból viszont kitisztul a környezetünk képei. Meglátjuk kire számíthatunk , számíthatunk e egyáltalán valakire. Én például azt kell mondjam teljesen őszintén , az én kis családom semmi segítséget nem kap ilyen téren a környezetétől. Tehát a tágabb családból. Neki van egy anya , egy apa és egy testvér. A többi homályos délibáb, idegenek akik ritkán rájuk mosolyognak de ettől nem is lehetnének messzebb a Zselykétől. Egyet kellene megérteni! A felelősség mindig a szülőké. A családi , vagy bármilyen külső támogatás hiánya viszont nem azért borasztó mert nem tudjuk elbírni a harcunkat , hanem megkérdőjelezi azt ,szeret e minket valaki ? Azt ugyanis mindenki úgy gondolja szerintem , hogy aki a gyerekünket nem képes elfogadni az minket sem! Ő a mi részünk! Ő egy emberi lény. S el is érkeztünk oda ,hogy ez mennyire társadalmi kérdés. Ugyanis maga a társadalom sem elfogadó. Nem fogadja el ha valaki más. Nem csak az autistákra gondolok. Minden féle fogyatékkal élő emberi lényre, a vallás, nemi identitás, származás és ,gondolkodásában különböző csoportokra. Nem érzékeny annyira ez a társadalom sőt , mondhatnám hogy önzés az alapja. Mi így látjuk , és mindenki akik ezek a csoportok tagjaiként élik a minden napos megkülönböztetést. Segíteni akarsz nekik? Meg akarod tudni milyen egy autista? Menj oda hozzá és próbálj kapcsolatba lépni vele! Ajánlom, hogy lelkileg húzz fel mindenhonnan egy - egy cipőt. Vedd föl és járj benne. Nem rossz dolog mert bármikor szembe jöhet veled a helyzet ,és nem tudod kezelni ha nem ismered. Nem ismered ,ha nem próbálod. Ha azt hiszed , á veled ez nem történhet meg . Bocsi , de lehet hogy nem veled de majd a gyermekeddel, az unokáddal… Igen ,autisták érzékenyek a szagokra, hangokra , nem bírják elviselni a maszkot , vagy éppen csak egy maguk akarnak lenni. Ehhez nem kell lexikont bújni. Nem kell a szeretethez, az elfogadáshoz valami szaknyelv. Próbáld! Tapasztald! Figyeld meg és főként , fogadd el! Nem csak őket . Hanem minden egyes embert. Akik éppen dühöngenek az abc sorai közt. Akik belerokkantak a saját terheik alatt. Azokat , akiken mindez nem látszik. Akik erősek , és mosolyognak rád, kedvesek veled. Mert talán éppen mögöttük van a legnehezebb élet.
hETI KÉTSZER ÚJ BEJEGYZÉS!
Utolsó kommentek