Az elmúlt időszak amióta nem írtam , megtanította nekem , hogy hiába él bennem egy kép arról amit az őseim (papám , dédimamám ) tanítottak az adott szóról. Ez a kép nem lefesthető a mai világba. Sajnos. Miközben én egy átfogó , hiteles és több szemmel szakértők bevonásával kívántam könyvírásba fogni, eközben jöttem rá, hogy nem lehet. Mert mindig mindenkinek lesz jó oka és mentsége… viszont értelmét nem látom ezer 1. olyan könyvet írni , ami elmesél egy család történetét , ami vagy igaz vagy nem. Ami vagy hiteles, vagy nem. Én olyat, itt is megígérem nem fogok. Feldolgoztam azt ,hogy kis faként állok egy erdő közepén. Megértettem azt , hogy a növekedésem önmagamért történik, de nem hiábavaló és nem gondolhatok rá hiábavalóságként. Ezért aztán úgy döntöttem ezután is megosztom a saját szemléletem . Aki hinni tudja, hiszi. Akinek tanítás, tanulja. Akinek semmi , nem törődik vele. A történet azonban nem folytatódik onnan ahol abbahagytam . Több okból. Nem ugyanaz a motivációm sem. Eddig csak az autista léttel foglalkoztunk saját példánkon keresztül , viszont most még inkább küldetésnek látom azt ,hogy elmondjam a véleményem az általános gyermeknevelésről is. Mert olyan példák lebegnek a szemem előtt, ahol egészséges gyereket betegít a szülői mentalitás, ahol kis problémával küzdő gyerekeken nem segít a szülői mentalitás és csak nagyobb kárt tesz, valamint persze az én szűrőmben az autista nevelése sem maradhat ki. A maga nehézségeivel. Nem gondolnák mennyire egy ez a három csoport, és fogalmam sincs lesz e képességem segíteni. De nem hiába születünk ahova születünk. Nem hiába kapunk helyzeteket és képességeket. Hála az úrnak én szerencsésnek érzem magam . Minden nehézség ellenére megtanultam dönteni. Nem jól és nem rosszul . Csak dönteni. Megtanultam nem minősíteni a döntéseim , ebből adódik hogy tanulnom kell mások nem minősítését is. Nap nap után tanulom , és nem könnyű. De írásaimban nem lesz személyeskedés , nem célja a bírálat és ítélet. Célja az empátia. A több nézőpontól látás. Erről szeretnék beszélni veletek minden alkalommal.
Nincsenek hibák , csak rosszul kezelt helyzetek amelyeken nehéz változtatni. Jó hírem mindenen lehet. Rossz hírem nem mindenki képes rá. Miért? Na ennél a témánál fogunk most elidőzni kicsit. Kezdjük azzal a szóval hogy tudatosság. Amiről van egy általános és rossz vélemény, miszerint elgondolsz valamit és minden erőddel , tudásoddal foggal körömmel kapaszkodsz a gondolataidba. az én olvasatomban a tudatosság nem egy már elért tökéletes állapotot feltételez ,hanem egy utat amit átgondolva időnként mérlegelve , felülbírálva önmagunk útján járunk. Visszanézni nem tudunk már teljesen tisztán , én inkább abban hiszek ,hogy a jelen a megfelelő tükör . Amikor látod jól vagy e? Mert előre néha nehezebb gondolni ,hogy na majd vajon mi fog boldoggá tenni? Nyilván ha már éppen boldog vagy tudod mitől vagy az. Egy autista gyereket nevelő szülő sokszor többször boldog mint saját maga gondolja. Mert számunkra minden egyes kis változás egy munka eredménye. És gigantikus büszkeség a gyermek felé. Míg egy normál esetben a szülőnek teljesen evidens például hogy a gyerek éjszaka alszik. Nekik sokkal kisebb logisztikát igényel kitalálni hogy ha épp nem , akkor ez most hiperaktivitás , vagy szellemekkel társalog stb stb? Egy normál gyerek alszik. És ebből most egy érdekes gondolat, nem lehet az ,hogy sokkal többet és jobban kéne figyelni a normál gyerek működését is? Olyan érdekes ez. Azt hiszem engem Zselyke tanított az igazi tudatosságra szülőként , s mivel ő a második a gyermekeim rövidke sorában, így Csenge miatt van némi lelkiismeretfurdalásom. Vajon mindent megtettem és jól tettem az élete első 4 évében? Mert hogy szent meggyőződésem most már ,hogy ez a 4 év a legmeghatározóbb. A válaszom pedig önmagamnak hogy nem . Nem voltam elég tudatos. Nem voltam elég jó anyukája Csengének. Na de mielőtt önmagam elítélésével vádolnának . Nem ítélem el magam . És tudjátok miért? Azért mert a jelen idő szerint 13 éves gyerekemtől tudtam bocsánatot kérni. El tudtam mondani a hibáim. És ami még fontos már megvan aza fokú figyelem és tudatosság a vele való kapcsolatomban is, ami őt előre fogja vinni. Ami egy nap gigantikus erő lesz. Egyszer! Ettől én boldog vagyok. Ettől minden nap boldog vagyok! Attól minden nap szintén boldog vagyok ,hogy tudom hiteles ember , nő, szülő, vagyok. Ha bármelyikben hiányt érzek hangulatom okán , mert hogy ilyen ez, akkor tudom hogy valamit tennem kell és teszek. És hoppá , megint csak azt látja a gyerek, hogy ember vagyok de teszek érte hogy változzak. Milyen érdekes ez ugye? Attól vagyok boldog hogy változok. Miközben azok akik megrögzött szilárd nézeteik vagy mindent leszarok látásmód mögé rejtőznek , azt akarják hogy mindenáron minden maradjon ahogy volt eddig is. Ne kelljen tenni semmit. Nem azért mert ez jó. Hanem azért mert ezt szokták meg! Ez egy olyan szar aminek megszokták szagát. Csakhogy az élet ezt sosem hagyja ! S azok akik úgy oldanak meg valamit, hogy nem tesznek semmit és nem vesznek tudomást dolgokról , azok rosszul teszik. Szerintem .Na ők nem változnak. Megtehetnék! De olyan jó mártírnak is lenni! Már hogy szerintem nem , de ők így működnek.. Én pont ez ellen küzdök. Kivel ? önmagammal! De mára már nem is igazán küzdelem.
- Mit jelent jelen lenni?
Ha ezt nem tudod , hogy tudnád megtenni ha azt mondom , légy jelen!
- Mi a különbség a következetesség és a szigorúság között?
Ha ezt nem tudod , hiába mondom hogy légy következetes!
Tegyétek hát fel a kérdést , ismeritek e a válaszokat? Ha nem , akkor tudod, nem vagy elég tudatos!
Utolsó kommentek