Az elmúlt időszak amióta nem  írtam , megtanította nekem , hogy hiába él  bennem egy kép  arról amit az őseim (papám , dédimamám ) tanítottak  az adott szóról. Ez a kép nem lefesthető a mai világba. Sajnos. Miközben én egy  átfogó , hiteles  és  több szemmel   szakértők bevonásával kívántam könyvírásba fogni, eközben jöttem rá, hogy nem lehet. Mert mindig mindenkinek lesz jó oka és mentsége…  viszont  értelmét nem látom  ezer 1. olyan könyvet írni , ami  elmesél egy család   történetét , ami vagy igaz vagy nem. Ami vagy hiteles,  vagy nem. Én olyat, itt is megígérem nem  fogok. Feldolgoztam  azt ,hogy kis faként állok egy erdő közepén. Megértettem azt , hogy a  növekedésem önmagamért  történik, de nem hiábavaló és nem gondolhatok rá hiábavalóságként. Ezért aztán úgy  döntöttem  ezután is megosztom a saját  szemléletem  . Aki hinni tudja, hiszi. Akinek tanítás, tanulja. Akinek semmi , nem törődik vele.  A történet azonban  nem folytatódik onnan  ahol abbahagytam . Több okból. Nem ugyanaz a motivációm sem. Eddig csak az autista léttel foglalkoztunk saját példánkon keresztül , viszont most még inkább küldetésnek látom azt ,hogy elmondjam  a  véleményem az általános gyermeknevelésről is. Mert  olyan példák lebegnek a  szemem  előtt,  ahol egészséges gyereket betegít   a szülői mentalitás, ahol kis problémával küzdő gyerekeken nem  segít a  szülői mentalitás  és csak nagyobb kárt tesz, valamint  persze az én szűrőmben  az autista nevelése  sem maradhat ki. A maga nehézségeivel. Nem gondolnák mennyire egy ez a  három csoport, és  fogalmam  sincs  lesz e képességem segíteni. De nem hiába  születünk ahova  születünk. Nem hiába  kapunk helyzeteket és  képességeket.  Hála az úrnak én szerencsésnek érzem magam . Minden nehézség ellenére  megtanultam dönteni. Nem jól és nem rosszul . Csak dönteni. Megtanultam nem minősíteni a  döntéseim , ebből adódik  hogy tanulnom kell mások nem minősítését is. Nap nap után tanulom , és nem könnyű. De írásaimban nem lesz személyeskedés , nem célja a  bírálat és  ítélet.  Célja  az empátia. A több nézőpontól látás. Erről szeretnék beszélni veletek minden  alkalommal. 

Nincsenek hibák , csak rosszul kezelt  helyzetek  amelyeken nehéz  változtatni. Jó hírem mindenen lehet. Rossz hírem  nem mindenki képes rá. Miért? Na ennél a  témánál fogunk most elidőzni kicsit.  Kezdjük azzal a  szóval hogy tudatosság. Amiről van  egy általános  és  rossz vélemény, miszerint elgondolsz valamit  és minden erőddel , tudásoddal  foggal körömmel kapaszkodsz a gondolataidba. az én olvasatomban  a tudatosság nem egy már elért  tökéletes  állapotot  feltételez ,hanem  egy utat  amit átgondolva időnként mérlegelve , felülbírálva önmagunk útján járunk.  Visszanézni nem tudunk már teljesen tisztán , én inkább abban hiszek  ,hogy a jelen a megfelelő tükör . Amikor látod jól vagy e? Mert előre néha  nehezebb gondolni ,hogy na majd  vajon mi fog boldoggá tenni? Nyilván ha már éppen boldog vagy tudod mitől vagy az.  Egy autista gyereket nevelő szülő sokszor többször boldog mint saját maga gondolja. Mert számunkra minden egyes kis  változás egy munka eredménye.  És gigantikus  büszkeség  a gyermek felé.  Míg egy  normál esetben a  szülőnek teljesen evidens  például hogy a gyerek éjszaka  alszik.  Nekik sokkal kisebb logisztikát igényel kitalálni hogy  ha épp nem , akkor ez most hiperaktivitás , vagy szellemekkel társalog stb stb? Egy normál gyerek alszik.  És ebből most egy érdekes  gondolat, nem lehet az ,hogy sokkal többet és  jobban kéne  figyelni a normál gyerek működését is? Olyan érdekes ez. Azt hiszem engem Zselyke  tanított az igazi tudatosságra szülőként , s mivel ő a második a gyermekeim  rövidke sorában, így  Csenge miatt van némi lelkiismeretfurdalásom. Vajon mindent megtettem és jól tettem  az élete első 4 évében? Mert hogy szent meggyőződésem most már  ,hogy  ez a 4 év a legmeghatározóbb.  A válaszom pedig önmagamnak hogy nem . Nem voltam elég tudatos.  Nem voltam elég jó anyukája  Csengének. Na de mielőtt önmagam elítélésével vádolnának . Nem ítélem el magam . És tudjátok miért? Azért mert a jelen idő szerint 13 éves gyerekemtől tudtam bocsánatot kérni. El tudtam mondani  a hibáim. És ami még  fontos már megvan aza  fokú  figyelem és tudatosság  a  vele való kapcsolatomban is,  ami őt előre fogja  vinni. Ami egy nap gigantikus erő lesz. Egyszer! Ettől én boldog vagyok. Ettől minden nap  boldog vagyok! Attól minden nap szintén boldog vagyok ,hogy tudom hiteles  ember , nő, szülő, vagyok. Ha bármelyikben hiányt érzek hangulatom okán , mert hogy ilyen ez,  akkor tudom hogy valamit tennem kell és teszek. És hoppá , megint csak azt látja a  gyerek, hogy ember vagyok de teszek érte hogy változzak. Milyen érdekes ez ugye? Attól vagyok boldog hogy  változok. Miközben azok  akik megrögzött szilárd  nézeteik vagy mindent leszarok látásmód mögé rejtőznek , azt akarják hogy mindenáron minden maradjon ahogy volt eddig is. Ne kelljen tenni semmit.  Nem azért mert ez jó. Hanem azért mert ezt szokták meg! Ez egy olyan szar aminek megszokták  szagát. Csakhogy az élet ezt sosem hagyja ! S azok akik úgy oldanak meg valamit, hogy nem tesznek semmit és nem vesznek tudomást dolgokról , azok rosszul teszik. Szerintem .Na ők nem változnak. Megtehetnék! De olyan jó mártírnak is lenni! Már hogy  szerintem nem , de ők így működnek.. Én pont  ez ellen küzdök. Kivel ? önmagammal! De mára már  nem is igazán küzdelem.

  • Mit jelent jelen lenni?

Ha ezt nem tudod , hogy tudnád megtenni ha azt mondom , légy jelen!

  • Mi a különbség a következetesség és a szigorúság között?

Ha ezt nem tudod , hiába mondom hogy légy  következetes!

Tegyétek hát fel a kérdést , ismeritek e  a válaszokat? Ha  nem  , akkor tudod,  nem vagy elég tudatos!