Furcsa érzés ilyenkor kicsiny ártatlan gyermeked figyelni. Angyalisága azt mondatja, hogy ez egy rossz álom. Azt hogy hagyd ezt a tegnapot ,és majd magától megoldódnak a dolgok. De ha valamit megtanultam az életben, akkor az pont az, hogy soha ne söpörd szőnyeg alá a gondokat. Annyiszor tettem , és annyiszor fájt, hogy ezt a könnyebbik utat választottam. Teszem hozzá, ezt tanították meg a szüleim. A tanult beidegződések viszont roppant nehezen átalakíthatók. Főleg úgy ,hogy nem nézheted az életedet részenként csak is egybe. El tudom választania szerepeimet hiszen anya vagyok és nő ,és gyermek, testvér , barát. Ezek a szerepek fontosságát azonban nem szabad egyben értékelni sem.! Ez az első és alapvető hiba , amit az emberek elkövetnek. Azt hiszik ha anyák , onnantól nem számít, hogy nők is. Onnantól nem kellenek célok, mert egyszerűbb rátestálni a gyermekre, hogy megvalósítja a vágyaikat. Na és amikor kapnak egy ilyen kis lényt, akire ezek az önmegvalósítási tervek nem lehetnek sosem áttestálhatók? Ekkor már egyszerűbb a lemondás. Bár melyikről! Én akkor tudtam, hogy az én szerepeim nem címkézhetem át, számozhatom meg. Tehát amaz törékeny kis lény nem lehet hibás soha , azért mert én magam ilyen vagy olyan leszek. Avagy nem leszek. Ez eszembe juttatott sok mindent. Nemsok idővel a diagnózis elött végeztem egy Pszichológia és önismeret tanfolyamot , milyen irónikus . Így tudtam látni mennyire alakítható a ember. Mennyire vagyok alakítható és ha én alakulok , a gyermek is alakul. Szóval azt mondtam : Itt álljunk meg! Ahhoz hogy én jó anya legyek a lányaimnak , ahhoz önmagam szemének kellene jónak lenni. Az én lelkemet kéne megnyugtatni ahhoz, hogy körülöttem nyugalom legyen. Bevallom ez csillagászati feladat. Mielőtt még ebbe belemegyünk, nézzük meg az autizmust a tényszerűség szemüvegén át.
Az érintett szülők álltalában azt hiszik és mondják ,hogy nem betegség, de én azt gondolom! És azt mondom ki. Méghozzá gyógyíthatatlan és javítható bizonyos szinten és formában. Attól hogy nem mondunk ki dolgokat , még léteznek. Én ezt vallom. Ha nem úgy működik a kar ahogyan az az átlagos és normális, már betegnek tituláljuk. S ugyanígy minden szervünket. Az agy mennyivel más? Pont semmivel. Ha nem működik rendeltetésszerűen , és ebből adódóan autizmussal vagy bármilyen fogyatékossággal élünk, akkor bizony betegek vagyunk. De ezt a szót nem szeretjük , nem másért, csak homokba dugott fejünk miatt. Ettől ,hogy mi ezt beismerjük nem vagyunk negatívak. Ettől pont, hogy csak szembe nézünk azzal , hogy nem tehet az állapotról , és nekünk mint orvosság kell működnünk. Mely nem gyógyít, de egész sokat javíthat az állapotokon. Akár például egy vitamin mesterséges bevitele, melynek be kell épülni a szervezetünkbe de valamiért nehéz a felszívódása és kell a külső pótlás. Kell az előállított segítség.
„Az autizmus szociális, kommunikációs kognitív készségek minőségi fejlődési zavara, amely az egész életen át tartó fogyatékos állapotot eredményezhet. Ez lehet igen súlyos, járulékos fogyatékosságokkal halmozott sérülés, illetve többé-kevésbé kompenzált (ritkán jól kompenzált) állapot. A súlyosan érintettek egész életen át teljes ellátásra, a jó képességűek egyénileg változó támogatásra szorulnak..”
(Zselyke esetében enyhe fogyatékosságot is diagnosztizáltak, melyet azonban bármikor felülbírálhatnak , átértékelhetnek hiszen nehéz eldönteni mi a tényleges tudása ,és mi az amit még tud de nem mutat, mond. Tehát ebből is látszik hogy a képesség szemben áll a kommunikácóval)
„ Az autizmus alapvetően befolyásolja a gyermek szociális kapcsolatteremtő képességét, kommunikációját, játékát, képzeletét, gondolkodását és viselkedését. Széles spektrumot felölelő, átfogó rendellenesség, melyben a tünetek jellege, súlyossága, intenzitása jelentősen eltérő lehet. Az elmúlt évtizedben az állapot leírására az autizmus spektrum zavar elnevezést vezették be, ami jelzi, hogy a nagyon súlyos állapottól a normalitásig tartó széles spektrumon helyezkednek el a tünetek. A klasszikus gyermekkori autizmus zavarban a gyerekek kapcsolatteremtő készsége látványosan sérült, csak minimálisan képesek kommunikálni a körülöttük lévőkkel, magatartásuk súlyosan ismétlődő (repetitív), a változásokat szélsőségesen, nehezen tolerálják. A spektrum másik végén vannak a jól funkcionáló autisták, akik szokatlanul ugyan, de kapcsolatot teremtenek másokkal, a nyelvhasználatuk sajátos, érdeklődésük eltérő a tipikusan fejlődő társaiktól, időnként túlzottan intenzív(túl sok erőfeszítést igénylő). A klinikai kép az autizmus mértékétől, a társuló egyéb rendellenességektől, a gyermek értelmi állapotától és személyiségétől függően rendkívül sokszínű: nincs egyetlen viselkedés, egyetlen tünet sem, amely mindig jelen van, sem olyan, amely kizárná az autizmus diagnózisát. ”
Na ezt kicsit lefordítanám. Úgy képzeljük el mint egy lépcsőt. A különböző fokok különböző szintek. A legkevésbé kommunikálóktól azokig , akik intenzívsége (akaratossága és érdeklődése,tudása ) bizonyos helyzetekben mások számára túlzónak tűnik.
A legjobban funkcionálókon belül van , az aszperger szindrómások csoportja. Hogy egy két híres embert említsek:
Albert Einstein a relativitáselmélet megalkotója, aki fizikai Nobel-díjat kapott.
Michelangelo, a reneszánsz mester is feltételezhetően aspergeres volt. A szobrász, festő, építész és költő Isaac Newton angol fizikus, matematikus, csillagász, filozófus és alkimistaelmét kizárólag saját belső világa kötötte le.
Lássuk be nem mindegyik autista ilyen szerencsés. Egyetlen közös bennük ,a már gyermekkorban előbukkanó furcsaság. A tünetek, jelek halmaza, amelyek utaltak valami nem normális működésre.
Zselyke tünetei: - 3 évesen nem beszélt!
- Az óvodában nehezen teremtett kapcsolatot.
- Mindent a szájába vett
- Nem tartott szemkontaktust
- Szobatisztaság hiánya
- félelemérzet nélküliség
- Saját világ megteremtése
Külön külön mindegyik megmagyarázható, hiszen , különféle dologból is adódhatnak. De amikor kettő , három , négy tünet is összeáll, akkor kell, hogy segítséget kérjen az ember. Mondom ezt így most a jelenlegi tapasztalatommal. Mivel nem csak Zselykét látom ezzel a szemmel, így hozzátennék egy pár tünetet amit én fontosnak tartok. Pl az agresszívság. A harapás! A dührohamok! mozgásszervi nem normális működés . Persze mind lehet csupán rossz neveltetés eredménye , de mint mondtam , nem is egy tünet van. Minél több , annál biztosabb, hogy melyik is az igazi probléma. Mondom ezt úgy ,hogy a kettő három éves gyermekekről beszélek. A védőnői felmérésekre általában legyint az ember hisz alapvetően nem lehet átlagot vonni gondolnánk, de igazából igen. Amellett hogy a mi védőnőnk ötlete volt Zselyke vizsgálata , látta a statisztikáiban hogy nem, az átlagos dolgok működnek ami arra tökéletes volt , hogy elindította a folyamatot. A másik dolog . Számtalan olyan könyv létezik, amely írja a a fejlődés folyamatát. Nem rossz dolog összehasonlítgatni a valóságot, az elvártakhoz és mérlegelni általa ,hogy mennyire jó a fejlődés tempója és mik azok a dolgok amik esetleg aggasztóak lehetnek. Nem is kell megvárni az aggasztó jeleket sokkal egyszerűbb mindig azt a részt fejleszteni amire szükség van. Ha látjuk hogy valamiért nem megy , az ismét egy intő jel. Tehát én azt gondolom egy 2 éves gyereket már lehet külső szemmel nézni. Lehet mérlegelni hogyan vizsgáljuk , akár mi ,akár a megfelelő helyet kiválasztva. Itt emelném ki Budapesten a Vadaskert alapítványt , ahol szakszerű vizsgálattal , könnyedén százalékolva elmondják mihez tarstuk magunkat a továbbiakban. (Teszem hozzá , néha a megfelelő ember is elég , aki szembesít és elindít az úton.) Már akit el lehet. Mert hozzáteszem nem mindenki repdes az örömtől, hogy nem látják szeme fényét átlagosnak , sőt talán senki sem boldog. Éppen ezért nehéz elfogadni a tanácsokat is. Tessék nyitottnak lenni a válaszokra. Bármilyen nehéz. Akkor tudunk bármin változtatni ,ha tudjuk mivel kerülünk szembe. Addig egy belső őrlődés van , s addig a gyászt sem tudjuk megélni , nem hogy elfogadni a tényeket. És mint mondtam , ez a gyerek része. A gyermek emberi tényezői , amelyhez társul a mi szülői tényezőink, melyen áll vagy bukik minden további …
Nem szakadhatunk el ettől a naptól , mert ahhoz ez túl sok mindent megváltoztatott. Mert a szűrreális élmény mindenképpen rávilágított arra , milyen aprónak és tehetetlennek érzi magát az ember, ha valamit nem befolyásolhat. Ha valaki rám néz most, azt gondolom közel sem láthatja mindannak a sérülékenységnek a maradványát amit akkor átéltem. Azért mesélem most el, mert majd rájönnek….A szülő lelkét érzi a gyermek. Az a szál túl szoros ahhoz, hogy elválasztani akarjuk őket egymástól. Tehát, az új játék öröme után elmentünk az óvodába, hogy elmeséljük mi történt. Egy nagyon feszült idegállapotban. A vezető óvónő annyit tudott kérdezni:
Utolsó kommentek