családi karma/ megfelelés/problémamegoldó kulcs

Az előző  írásomban arról beszéltem ,hogy  az önbizalom meghatározó ,a  gyereknevelés  szempontjából .

Ahhoz, hogy  ezzel az erővel rendelkezzünk , mennyire fontos  hogy  eleget voltunk e mi magunk  dicsérve.

  Beismertem azt ,hogy én magam nem , és  elmondtam ki volt  az egyik meghatározó  személy aki kinyitotta a  szemnem.

Azért mondom hogy egyik , mert  aki úgy érzi hogy  nem volt előtte  gyerekként  olyan szülői minta  amely  segítség lett volna  a maga teljességében  azok megpróbálják  másokból összeszedni  azt  a mintázatot  amivel  azonosulni képesek .

Sok sok ember ismerete , megfigyelése  által  szürögetve  le  azokat a  tanulságokat  amik  meghatározóak lehetnek önmagunk  számára.

 Nos magam sem voltam máshogy. De azt tudni kell, hogy  akárhány   embert látunk ,  akárhány példaképpel  rendelkezünk , mindig a  szüleink által belénk nevelt  minták  lesznek az elsők amik  a dominánsok , és nehéz munkával tudjuk azokat mint súlyos  karmákat leválasztani magunkról.

Jellemző azokra a családokra, ahol gyakoriak a( konfliktusok) feszültség és az érzelmi csatározások, és ahol a szeretet által kiépített kötelékek ellenére a béke és a harmónia mégsem képes uralkodni.

 Azok az emberek, akik mellettünk vannak a családunkban, egy spirituális választás részei, a szellemnek ugyanis meg kell tanulnia, meg kell mentenie valamit ebben az inkarnációban.

Minél több a konfliktus, annál nagyobb a gyógyulás és a fejlődés lehetősége is. 

A család a legintenzívebb gyógyító mag az életünkben. 

A családi karma révén bizonyos minták nemzedékről nemzedékre öröklődhetnek, így a családi karmának kollektívebb jellege van.

Így gyakran megfigyelhető, hogy bizonyos viselkedési vagy érzelmi minták addig ismétlődnek egy családban, amíg meg nem látják, el nem fogadják, és meg nem gyógyítják azokat. 

Ilyen lehet például, ha egy családban „minden férfi ” érzelmi kimutatásra képtelen, a nők meg például rabszolga minőségben élnek.

Ez a fajta karma rengeteg meggyőződést, érzelmet és viselkedést hordoz magában, amelyeket a szülők átadnak a gyerekeknek, és csak akkor ér véget, ha valaki megszakítja a folyamatot, és ahelyett, hogy befogadná ezt a terhet, engedi felszabadulni.

Ha valamelyik szülői mintád nem tudod elfogadni  , az már benned is ott van .

Tehát  ha mondjuk nem tudod  elfogadni az apád ( érzelmi gyengeségét) keménységét  és makacsságát , akkor tudat alatt szabotálod  a saját erőd is .

 Mert azt mondod! Nem leszek olyan mint az apám! Nem fogadom el, hogy  egy férfi ne tudja kimutatni hogy szeret!

S mi lesz benned? Bevonzod  az érzelmileg gyenge  férfiakat , és azt hiszed  te majd  jól megváltoztatod őket.

 De ők nem változnak, s  így te folyton a sérült  szerepében tündökölsz.  

S amig nem fogadja  el a lelked  apád „gyengeségét „ ezt a  karmát nem tudod feloldani.

E helyett mondd  azt! Valamiért ő lett az apám!

Hálás vagyok neki mert….Megengedem neki hogy ne mutassa ki a szeretetét.

 Megengedem neki , és magamnak pedig azt, hogy ne hallgassam a  meg a  nem értését. Hogy ne legyek „ áldozata” a szeretetlenségnek mint az….anyám

Apád  keménységéből ugyanis  logikus  hogy anyukád  szolgalelkűsége  jön .

 Ezt  fogod  követni egy ideig mindenképp.

Mert egy  gyerek is csak meg akar felelni a szüleinek.

S ha nincs  benned   kamaszok igazi lázadása akkor vagy igazán bajban. 

De az igazán érdekes  amikor a mintázatok hatása megfordul. Amikor  egyszer azt mondod

• Oké hogy apám volt konok , de hát  anyám hagyta! Anyám volt a  gyenge, miért  volt gyenge? Miért  ezt a  félelmet kellett megtanítani nekem? Miért hittem  el magamról hogy a nők dolga mindaz amit  végignéztem ?

Mire idáig eljutsz talán már  szülővé  válasz .

Mire ezt is  meglátod  addigra már  feltetted  a kérdést magadban, hogy te mit akarsz tanítani a gyermekednek?

Most melyiket tudod jobban elfogadni?

 Most te magad ki is  vagy igazán?

 Most mikor megtapasztaltad   az erőt , a küzdelmet hogy  fogadod  el a gyengeséget?

 Főleg úgy , hogy tudod nem akarsz úgy élni mint az anyád!

• Hogy ne legyek többé áldozata a  saját önbecsülésem hiányának amit tanultam? De valamiért ő lett az anyám . hálás vagyok neki mert… megengedem neki, hogy ő úgy éljen ahogy tud, és magamnak hogy én ne!

Nem kicsi a konfliktus érzés  amikor a feladat  lényege egyik véglettel sem  azonosulni.

 Nem kicsit fog mindenki utálni, amikor rájössz te tudatosan nem azonosulsz , lelki gyökereid elvágva  magad  növesztesz gyökereket.

Ettől szívedben nem lesz kisebb feléjük a  szeretet!

Ettől még nincs jog ítélkezni felettük . De már nem is muszáj .. Semmi sem muszáj.

 Nem kell többé megfelelni , csak is a  magad gyökereinek. Az útnak amit magad választottál.

Hogy  ez jó vagy rossz  az már  a te világod , s nem, többé már senki karmája!

S egyetlen példán keresztül is mennyi tanulság .

Hát még ha mindenki magába  nézne  s megtalálná a sajátját!

Majd  feltenné a kérdést.

Honnan jöttem? Ki vagyok? Mit hoztam magammal? Mivé akarok válni? Milyen gyökere leszek a  saját gyerekemnek!?

Nincs ennél nagyobb felelősség!

Számomra nincs!

A szó  ami unásig van emlegetve , valójában pont, hogy alig tudunk valamit erről.  Sem a fontosságáról és  amúgy is teljesen evidensként  állunk hozzá a kérdéshez ,hogy kik vagyunk mi?

Evidensen azt hisszük, hogy tudjuk.

Szilárdan tudunk kapaszkodni a magunk kis  szarkupacába is, már  elnézést.. foggal körömmel tudjuk  védeni a  saját elménk vélt,  vagy valós igazát miközben azt sem tudjuk megkülönböztetni, hogy melyik tulajdonságom szól igazán rólam , melyik önazonulásom akasztották  rám, melyik énemet nyomom el mert nem érzem magamban azt a  képességet ami pedig bennem van.

Engedjétek meg hogy elmeséljem, hogy  mi módon segített nekem a  jó Isten mielőtt még megtudtam volna, hogy autista Zselyke. 

Valahogy az egész életem áthatotta valami féle hiány  ,amit nem tudtam nevén nevezni .

Valami hiányzik. De mi? 

Ez a  kérdés  zakatolt bennem  és ez indíttatásból úgy  döntöttem  elvégzek egy pszichológia és önismeret tanfolyamot. Mit veszíthetek ?-  jeligével.

 Én azodáig azt gondoltam magamról, hogy azért nekem nincsenek nagy önbizalmi problémáim , s  akkor hirtelen ezek hegyekké váltak. Kezdődött a gyerekkor, minták , és nem, hogy valami hirtelen tudást és erőt hanem inkább egy felismerést kaptam hogy

•  Jesszus mennyi bizonytalanságot , negatív felismeréseket látok. Mint  tükör állt előttem , s hogy tetézzem magamra  a bajt  Csernus  doktor  előadásai pont akkora figyelmet kaptak tőlem , ha nem még nagyobbat.

 Mindenesetre  olyan volt mint ha  egy  csorda majom ugrálna előttem és  röhögnének rajtam és mutogatnak  rám , aki nem is érti a saját  helyzetét.

Azzal tudtam csak vigasztalni magam, hogy a  házi feladatok amiket elvégeztem és  pszichológus által ellenőrzött  dolgozatok,  azok maximális  pontszámmal adtak egy kis  sikerélményt .

Ráadásul a „ tanár néni”  sok esetben oda írt valami kedveset  ahhoz a  részhez, ahol különösen jó kis példákat sikerült  kitalálnom , jó észrevételek szempontokat  vezettem fel.

S itt ki is  rajzolódott, hogy mennyire  fontos  nekem a  dicséret. Hogy miért?

Talán mert azt valahogy nem igazán kaptam , annyit meg végképp nem amennyit szerettem volna.  

Ekkor láttam önmagam valós eredményét.

Noha a  súly  rajtam volt, hogy sok mindenen kellene  változtatni. 

Láttam mennyire lehúzó kapcsolataim voltak , mennyire hagytam hogy visszaéljenek a  jóságommal , annyira meg akartam felelni, hogy valósan nem éreztem hogy megfelelnék.

Ahogy azt sem hogy bármi érték is van bennem. 

No meg aztán  az írás  az  effektív még nagyon  gyerekcipőben járt  az életemben .

Az első afféle  visszaigazolásom  egy tanító néni  volt a facebookon aki  egy novellapályázatra benyújtott munkám után csodálatos   dolgokat írt oda  kommentként.

Ekkor éreztem azt hogy na .. meg kell haladni .. már csak azért is  mert az életem mondanám hogy  tévedése  de  nem , csupán leckéje  következett.

Mint nő mérettettem meg. Érzelmileg csúnyán megbuktam, és még nem is igazán beszélhettem róla senkinek.

Annyira  fájt és  égetett , nem láttam az utat , nem  volt önbizalom ahhoz, hogy csak úgy nézzem ,hogy nosza tovább  tovább.

Hagytam magam kissé belesüllyedni a   fájdalomba,  ami amúgy hasznos  volt  a tekintetben  , hogy  az írás  terápiává  változott.

Megtanultam használni a  könnyeket. Vagy ahogy  írni szoktam ,  gyémánttá  változtattam. 

De az ,hogy én képes legyek könyvet írni,ugyan kérem! Tudtam hogy szeretném , de  nem hittem magamban . 

S nem tudtam, hogy kell azt csinálni . Hirtelen nagyon esendő lénnyé  változtam  a saját szememmel-. Kellett valaki aki igazán hisz bennem , bár  erről fogalmam se  volt hogy ez a  kulcs.

Mert ha van valaki, aki tényleg hisz benned , akkor nincs mese indulni fogsz!  Nagyon megdöbbentő  volt , de a falusi kis utcánk végén lakó tanárnéni, Zsuzsi volt aki megígérte beleolvas az  írásaimba.

Talán az első könyvem negyede volt meg .  Adtam neki pár oldalt és megbeszéltünk egy napot amikor  eljön hozzám és választ ad, érdemesme ezzel foglalkoznom .

Egyikünk se felejti el azt gondolom  azt a megérkezést .

Sose  volt még nálunk.

Tudni kell, hogy  a könyvecske általa olvasott soraiban szó  volt  egy  szobáról , "Boszika"  szobájáról aminek kékre  van festve  a mennyezete és  csillagokat ragasztott rá .

Egy  csodálatos és meghitt jelenet volt ezzel kapcsolatosan ama papírlapokban .

Nos  mikor Zsuzsi belépett a  dolgozószobámba,   egyszer csak felfelé  nézett s mit látott ?

Egy gyönyörű kék mennyezetet  csillagokkal.

Azt az arcot én biztosan nem felejtem el.

Azért  volt  fontos ez a pillanat mert ekkor született meg a  fejében az  a gondolat , hogy segít nekem elhinni, hogy amit csinálok az jó.

Amit csinálok  az nekem biztosan kell ,ha másnak nem is.

Rengeteget dolgoztunk. És nem  dicsért  agyon mindig, de amikor kellett akkor teljes  bizonyossággal.

Mondanom se kell milyen boldogság  volt.

Esély arra, hogy tényleg ér  valamit amit csinálok , hogy nem hiábavaló semmi. 

Egyre nagyobb erőt kaptam és elszántságot hogy a könyv olyan legyen mindenhogy ,ahogy én akarom .

 Ő biztosan kellett hozzá, hogy egy nap megjöjjön  csomag ami a  könyveim pár  darabját tartalmazza. Kellett hozzá ,hogy  a lányommal  sikonyálva  ugráljunk a  konyhába , kellett hozzá  hogy átélhessem  azt ,hogy megéri tenni és  akarni, és persze megdicsért.

Ahogy persze  tanárként is jól  tudom, hogy ezt teszi.

  Aztán persze elvégeztem a tanfolyamot is  és úgy éreztem, hogy sose  voltam olyan stabil . 

Tudtam hogy rengeteg a munka még előttem , magamon is és minden területen , de megnyugtattak a  körülmények.

Aztán az Isten  /sors következő leckéje jött.

Zselyke leckéje ,  amit fel kellett fogni  amiből újabb felismerések jöttek.

De most csak kanyarodjunk vissza .

Gondolkodjatok el hitt bennetek valaki?

Biztosan volt! lehet hogy már nem álltok kapcsolatban , lehet hogy meghalt ,  de mindünknek van valaki.

És nekik mindig igazuk van! 

Annak aki a másikba hinni tud  ,amikor ő maga sem igazán képes rá.

Ők mind ajándékok.

S ha el is tűntek  azt ne felejtsétek amit ti tanultatok tőlük.

Amit mondtak és tettek.

S mint a  jó tanító , mint ahogy Zsuzsi is  tudta mikor kell már nem  dicsérni !

És volt hogy vártam volna dacosan ,de nem jött.

  Aztán azt gondoltam  mégse vagyok jó.

De mint mondtam aki jól tanit az jól  tanít , igy  rájöttem , nem dicsér , mert már elvár.

Már ne hisztizz , old meg !

Már  nem  dicsér mert nekem kell tudni ,hogy igazából  dicsér e,  ahogy azt is hogy  szükségem van e  arra hogy  dicsérjen?

Mára már nincs.

Nem azért mert őrá nincs  szükségem !

Csupán azért mert tanítóra nincs .

Visszaigazolásra. .

Nos ez hiányzik a  családokba.

Nem tanítják meg jól  a  szülők a gyerekeket ,hogy ma megtanítom , s te meg majd  jól megtanulod.

S nem tanítják azt sem mikor kell dicsérni , és mikor nem . 

Mikor  bíznak  bennük és mikor néznek a körmükre. 

Amikor  annyi mindenen keresztül megy az ember mint én is  az elmúlt évek alatt , ennyi hálát érezve , akkor arra jut hogy felelősséget tud  vállalni magáért.

El tudja  fogadni a  rossz és  jó oldalait.

El tudja  fogadni a  változást és  a kudarcot épp úgy mint a legapróbb sikert.

Egy biztos.

Nem  vágyok nagy dolgokra, nem kívánok másoknál okosabb, szebb és  gazdagabb lenni .

Nincs nagyobb jólét , mint a helyünkön lenni a   világban.  

S nincs  szebb ajándék azoknál mint akik elkísértek , és megtanították, hogy tulajdonképpen minden a saját kezünkben van!

​​​​​​​​Vagy is ,a  szívedben!  És nincs nagyobb tudás, mint mindezt megtanulni!

Az előző írásomba  fejtegetni kezdtem az egészségtudatosság  fontosságát.

Hisz betegségeink pszichoszomatikus keletkezését elismeri  a   tudomány is.

A  félelem  mint  romboló erő , a  tudatosság ,mint állapotmegóvó erő van jelen az életünkben .

Mint  a miénkben, mint a gyermekeinkében is.

Csakhogy az ő állapotuk ,a  mi tudati felelősségünk nem a  sajátjuk.

  Sok üzenet amit  írtatok , a  félelemmel kapcsolatosan egy tőről  fakad .

Ezért úgy  gondolom  valóban  nem beszéltünk még  eleget a  témáról . A  tő pedig :

•  Tudom hogy igy van ahogy leírtad  de nem  tudok rajta  változtatni.

 Ez nem más mint egy hárítási forma.

Nem tudok mit tenni , ezért nem teszek semmit.

Mesterségesen lebutítod  magad hisz a  szorongás, és  a hárítás  ezt teszi , majd a  testedbe  elvégzi az egyéb betegségek előkészítését. 

Ami amúgy fantasztikus  neked mert majd  az áldozat aspektusod  következő szinten folytatódik.

Eddig sajnálni kellett / sajnáltad magad a  helyzeted miatt, s  most majd  az következő :

•  bele betegedtem! –

Széles  lehet a skála ,hogy a betegségek széles tárháza melyik szegmensét  fogod magadénak tudni .

Sok alkoholista nő  van például , aki azt mondja  azért iszik, mert belebetegedett  a tehetetlenségbe , s persze  az áldozatiságát még tudja  fokozni  egy  rossz házassággal  stb. aki áldozat az áldozat!

Nincs mese!

• A férjem nem foglalkozik velem! A  férjem nem foglalkozik a  gyerekkel.
•  Nos kedves: ki választotta a  férjedet! ? Amikor felismerted, hogy nem jó a kapcsolat ki tudtál lépni a   házasságból? Tudtad  hogy ő végig ugyanaz az ember volt  csak te nem figyeltél a  jelekre? Tudtad,  hogy te  engedted  a veled szemben megengedett hangnemet? Tudtad, hogy te nem engedted hogy tiszteljenek ? Tudtad  hogy nem álltál ki a  gyerekedért?  Tudtad,  hogy ezekből a kérdésekből most mennyit tudnék  írni? –

Sok olyan esetet hallottam amikor  arra  lett fogva  egy kapcsolat felbomlása,  hogy beteg a gyerek , valósan azonban ennek annyi köze  van hozzá,  hogy jobban kisarkosította a  helyzeteket ,  többször benyomódott a  pánikgomb, s kirajzolódott  hogy ezt ki hogyan kezeli.

Nem a gyerek tehet róla ,  ahogy az sem helyes ha  a gyermekre  való mutogatás arra  irányul:

•  miatta kell még  vele  lennem ! Fel kell nevelnünk a gyereket! Ki fog nekem segíteni?

 Na ez pont azért  vicces  ,mert ha őszinte lennél magaddal ,tudnád  hogy eddig sem jeleskedett.

Hiszen ha én bízok nem a  férfiban  hanem az apában  , akkor tudom  hogy a kapcsolat megbomlása ellenére sem hagyja  magára a  gyermekét .

A jó apa sosem tenné..

Ugyan annyit fog beletenni , talán még  többet is .

Aki meg link és nem törődőm  volt, az mindig is az lesz .

Rombol téged és rombolja őt!

Tehát sem a felelősség  tovább passzolása( hárítás) sem a kivetítés(projektálás ) sem fog segíteni .

Ezek mind ahhoz jók, hogy  fogalmad se legyen a   valóságról . Mi is a  projektálás?

A projetálást a pszichológia így írja le: a tudattalanban lévő, nem kívánatos érzések átruházása másra.

Ezt a tükör módszerként ismerhetitek, azt jelenti, a másik ember tükröt tart nekünk, az elfogadhatatlan, elfojtott érzéseinket tükrözi.

Na most, a projektálás ennél jóval több, ez az emberi tudat működési elve.

Két dolog történhet, vagy teljesen nyitottan, előítélet mentesen látod a másik embert, vagy rávetítesz valamit és a rávetített képet tapasztalod, ami torzítja a valóságot.

A kivetíteni pozitív és negatív érzéseket egyaránt tudunk. Vagy azt vetítjük ki, amit mi érzünk, vagy azt a tapasztalatot, ahogy mások viszonyultak hozzánk.

Ugye milyen nehéz is megismerni  az önműködéseidet?

És ez még csak kis  szegmense!

Ami pedig az alap és ezt sose  győzöm eleget hangsúlyozni. Mindannyiunknak vannak rejtett oldalaink , de az utunk valójában ezek megtalálása!

Minél  többet ismersz meg , oldasz fel , annál inkább megérkezel a  jelenbe , annál jobban ismersz és  látsz másokat, és  az ő  félelmeiket is.

Ne  ess kétségbe  ha magadra ismersz!

Semmi baj.

Csak egyet tanulj meg belőle .

Onnantól, hogy mindezt felismered , rajtad a felelősség.

Nem átruházható!

Csak te  tudsz magadon igazából segíteni ,  akár  azzal is hogy segítséget kérsz.

  És még egy kérdés

Ki az akinek segítesz  ezzel önmagadon kívül?

Bizony  a saját erőd által a gyermekednek is egyre nagyobb segítség leszel!

A félelem fizikai tünetei, következményei

A szervezetben a szokásos működéstől eltérő változások következnek be. Ezekből a tünetekből  tudod észrevenni  önmegfigyelés által,  hogy melyek azok a dolgok,  amik félelmet váltanak ki belőled.

• A légzésszám növekszik –  tehát a  stressz által kapkodni kezded a levegőt. 
• A szem pupillái kitágulnak,  kimereszted a  szemeidet
• „Libabőrösség
• Növekvő pulzus(gyors  szívverés)(emelkedett vérnyomás)
• Máj: elkezd glikogént glükózzá alakítani, ami a szervezetet többlet energiával látja el.
• „Pillangók repdesése”: a gyomor tájékán érezhető. Annak következménye, hogy a véráramlás korlátozott a pillanatnyilag nélkülözhető szervek felé, ilyen például az emésztés.
• Hideg érzés: az erek kissé összehúzódnak, hogy több vér jusson az izmokba, ennek másik hatása, hogy sérülés esetén kisebb lesz a vérveszteség.
• Remegés
• Visítás, sikoltás (extrémebb helyzetekben)
•  fokozott izzadás

Ha  csak ezeket a  fizikai testre  való hatásait vizsgáljuk a  félelemnek , akkor  is  rögtön látjuk, hogy a másokra való hatás  nélkül is ,mennyit ártunk vele magunknak?!

Hiszen  a gyomrunk az emésztésünk a szívünk túl terhelődik, a napi szinten  vagy rendszeresen táplált félelem esetében . 

Még nem is  beszéltünk arról , hogy a  stressz és  félelem  nem csak ezekre a  dolgokra hat, de minden olyan  részére a  szervezetünknek amelynek a betegségeire hajlamunk van.

Nőknek általában  a pajzsmirigy , gyomor , nőgyógyászati problémák ,

míg a  férfiaknál  a gyomor , prosztata problémák ,  rák  az elterjedtebb válaszreakció a  szervezettől.

Én például a pajzsmirigy és  szív problémákat kaptam mint hajlamot, s  pajzsmirigy  göbbel műtöttek, alul működésem volt

. Akkor mikor mindez a probléma keletkezett még nem  voltam tisztában azzal, hogy mivel  jár a rendszeres stressz , aggódás,  félelem.

Ezért is  roppant fontos  dolog az , hogy megvizsgáljuk a családfánkat , milyen betegség volt  a jellemző.

Ha  nők vagyunk akkor a  női  vonalat vizsgáljuk , ha  férfiak akkor  nyugodtan kutakodjunk a  férfi felmenőink között.

S mindez csak  arról szól, hogy mire  van hajlamod.

Hogy mit  fogsz tönkretenni ,ha nem kezded  el tudatosítani magadban, hogy saját  szervezeted az, amiért legelőször is felelősséget kell  vállalnod.

S most azt gondolom mindenkinek feltűnik az , hány meg hány esetben kérdezte tőlünk vagy a gyerek betegsége kapcsán a  háziorvos, hogy  volt  e ilyen vagy olyan betegség  a családban?

Nos ez sem  volt  a véletlen  műve.

 S   vonjunk párhuzamot , hiszen  a gyermekekben pont ilyen módon nyilvánul meg a félelem , stressz. 

Talán csak koordináltalanabb formában .

 De egy biztos , egy autista gyereknek sokkal kisebb az eszköztára az érzelmei kifejezésre, így aztán  halmozottan nehéz neki mindazt feldolgozni. Míg te tudsz  jó esetben beszélni a  félelmekről , meg tudod  fogalmazni , tudatosíthatod, nekik ez nemhogy kihívás , vagy nehézség  , de mindennél jóval több. .

Azt gondolom most elég velősen igyekeztem fogalmazni , és érdemesebb ezt többször elolvasni értelmezni és átgondolni mielőtt folytatnám . 

Szerdán folytatom a  témát , csütörtökön pedig Stella e Soul  facebook oldalán ( ami ugye  a sajátom) , videoval jelentkezek amiben igyekszem a  tőletek kapott kérdésekre  válaszolni.

A kapott üzeneteimből azt gondolom van egy  egyetemes  tanulság  a számomra.

Senki sem attól fél jobban ,hogy  a gyermekkel mi történik , hanem attól hogy ő mint érintett szülő, vagy én  az író hogy  viselem a  félelmet.

A bizonytalanságot, kiszámíthatatlanságot.

Ezért készítek is  videót  e  témában , de  úgy  gondolom itt  ez sokkal  szemléletesebb részletesebb tud lenni.

Talán  furcsa,  hogy még mindig nem kifejezetten az autizmusról  beszélek , és ez  egy darabig  így is lesz.

Ugyanis  ahhoz, hogy ott tartsunk meg kell érteni mindenkinek , nem tarthatunk ott amig alap dolgokkal nem vagyunk tisztában. 

A félelemet az egó teremti. A félelem önmagától nem létezik mi hozzuk létre, s itt is  a módszer, hogy csináld hogy ne  félj.

Hát úgy, hogy ne  hozd létre.

Roppant egyszerű ugye? S amennyire egyszerű annyira bonyolult is. Miért is  fontos erről beszélni?

Azért mert aki fél , aggódik , jár az agya  kattog szinte  a  jövőn az nincs jelen. Az ugrál a múlt és a jövő között.

Képtelen tisztán látni hallani érezni.  Nem tud reagálni sem a jelenre ,hogy lehetne mindebből stabil jövő?

Nem hiába  mondják a szakemberek , hogy mielőtt a gyereken akarsz segíteni , előtte magadon segíts!

 Sokszor hallottam s egyre inkább érzem ,tanulom. 

Sok szülőt  látok aki hiába  tapasztalja  saját maga  bizonytalanságait , hiába  tudatosítja,  a következő pillanatban már keresi a módot  a hárításra, a  felelősség átruházására.

  Megmagyarázza magának és környezetének ,hogy nincs is  baj , s  ha van is  csak akkora  amivel nem kell foglalkozni.

Mindezt az a bizonytalanság táplálja, amit ő maga mint felnőtt emberi lény teremtett önnön életben.

Aki  megszokja ,hogy helyette gondolkodnak és  / vagy cselekednek ,hogy is tudna önállóan gondolkodni, cselekedni. 

Csak az tud erős ember lenni, aki tudja ,hogy az útjában mehetnek vele,  de nem  mehet senki helyette!

Nem vezethetik. Csak meg mutathatnak neki lehetőségeket.

S mindenki önnön  felelőssége az hogy kikre, mire  hallgat!

  S ebből indul el majd az ,hogy meg kell tanulni önmagunkra hallgatni.

De hogy  visszatérjünk a  félelemhez.

Van még egy  fogalom amit ide  kapcsolnék szorosan e  mellé . Ezt pedig szorongásnak nevezzük.

A  szorongás és a  félelem közt az a különbség hogy míg a  félelemnek meg lehet fogalmazni , nevesíteni a  tárgyátt , addig a  szorongás  tárgya megnevezhetetlen.

Az egy belső feszültség  amely tudat alatt kiváltódik s   így fogalmad  sincs mi okozza , főleg ha ne  foglalkozol  vele , nem kezeled.

Nem teszel meg mindent  azért hogy kiderítsd az okát.

Ez jóval nehezebb dolog a  félelemnél. Mint az autistáknál , mint a  szülőknél előfordulhat olyan állapot amikor szorongsz .

A szülők szorongása mint minden szorongás  egyfajta bizonytalanság . Valami  aminek nem látjuk a kimenetelét. PL Látjuk a gyermek dührohamát  de még meg sem tudjuk szüntetni a  helyzetet már megbénít a  dolog , mi lesz  a roham vége,  ezúttal meddig jut az agresszió, képesek leszünk e  kezelni? stb .

Szóval előre vetítesz.

 Sőt lehet hogy még nem is  volt  a gyereknek olyan , te mivel tudod hogy autista , így már  félsz hogy lesz.

Azt sem tudod pontosan mitől  félsz .

Mit tegyél.

 Mivel projektálsz ,nem az adott  pillanatban vagy .  

Csak el akarod kerülni a feszült helyzetet, és nem megoldani .

Nem azt teszed ,hogy felméred a  helyzetet ,és  tapasztalatok és olvasott módszerek stb sorát  felvonultatva  igyekszel kezelni valamit.

Sokkal inkább pánik szerű állapotban  még nagyobb zűrt keltesz.

A  félelem ezzel  szemben annyi, hogy látod  hogy szeletel egy kenyeret és látod a  fogásából , hogy ha nem veszed el , vagy nem segítesz akkor bizony biztosan el fogja vágni az ujját.

Igazából egyik sem jó !

Előre vetíteni száz meg száz dolgot nem jó, és az sem ,hogy kiveszed a  kezéből a kést .

Mi a helyes? Megtanítani  stabilan használni azokat a  dolgokat amik a környezetükbe  vannak.

Hogyan és mire  használjuk .

De  amint a helyette megcsinálást választjuk ,már nagyobb veszélynek tesszük ki.

Ugyanis ha épp  kevered a  rántást,  ő  egy perc múlva  lehet éppen ahhoz a tárgyhoz fog nyúlni, már csak a kíváncsiság okán is.

És lehet épp itt sérül meg . Te mit teszel majd  roppant helytelenül?

•  Hát nem megmondtam , hogy ne  nyúlj  hozzá , most nézd meg mit csináltál?

 Mi a  helyes?

Ha megtanítod.

Ha kell újra és  újra és  újra.

Addig – addig,  míg nem látod rajta a  rutint . 

Ekkor tud nagyobb szabadságot kapni , neked  meg félned sem kel. Csak szemmel tartani!

 A teljesen egészséges gyermekeknél sincs ez máshogy  , csak kevesebb idő kell a  rutinhoz.

A dührohammal kapcsolatban sem sokkal másabb a folyamat  .  Fel kell mérni mitől fél?

 Mi hatott  az idegeire?

Meg kell  találni azt a   módszert,  amivel ki lehet kapcsolni vissza lehet rántani a jelenbe.

 Hol és hogyan lesz biztonságban ?

Ki és mi kell hozzá?

Ez már igazán nagy feladat!

Nos egy szorongó szülő nem fogja ezt megoldani.

 Sőt,  egy túlféltő szülő sem!

S adott a  gondolat. 

Visszaérünk  a szülői lélek hatásaihoz.

Amit mi uralni képesek vagyunk  magunkban, azt kezelni tudjuk  a  gyermekben!

Tehát tessék önmagunkon dolgozni ! tovább tovább tovább !!