Érdekes   dolog  az emlékezet. Sok mindent elvesz, azért  hogy  megvédjen.  Hiába  szeretnénk sokszor   koncentráltan   a  rossz emlékekre  visszagondolni  így is ki- ki  szöknek az elménkből, akkor is ha nem arra kondicionáljuk magunkat. Majd   amikor előbukkannak   a lélekfiókból  , olyankor  tudjuk azt is  , hogy valósan soha nem is tudnánk elfelejteni. Így  vagyok  például 2015 februárjával. Most is  csak úgy  előkúszott, de ha már   így történt  elmesélem. Az ovis  bálra  már hónapokkal előbb elkezdtünk készülni.. közöltem a nem túl  táncoslábú  férjemmel , hogy  igazából mi most  megtanulunk tangózni. Először nevetett, mint ha nem ismert  volna ,hogy ha én  azt kitaláltam  akkor… Erős   rémületbe  is  esett ezután.

-Hol?- Kérdezte?

- Itthon . Van internet hát nézegetünk képeket-

.- Miii? - Nem is értette  a dolgot. De  ezen tekintetben  azt  gondolom bízott a   döntéseimben,  mert  tudta  hogy az elhatározást  a tettek  követik  majd. Hozzáteszem egy  akkora konyhában  amekkora nekünk  van …de  azzal  a lelkesedéssel  ami bennem  igen …összehoztuk. Közben még egy másik tánckoreográfiát is betanítottam kedves  szülőtársaknak . Élveztük is minden  pillanatát. Már  megvolt a piros   ruhám , és minden  egyes  részlet ,amelynek a helyére kellett kerülni. Mindennapi izgalom  volt. Számoltuk  vissza a  napokat. Azonban körülbelül egy héttel előtte , egyik este  férjem éppen dolgozni ment mikor hallott  valami mocorgást a gyermekeink  szobája  felől. Szerencsénkre  benézett és iszonyatos volt ami ezután következett. Hallottam  Zselyke  hangját  és  Robiét  is de  a Csengéét nem. S egyszer csak betoppant Robi a  Csengével a kezében. Kezdik sejteni miért  akartam elfelejteni? Mert az akkor érzett fájdalmat semmihez  sem  tudom mérni. Letette  a kislányt az ágyra. láttam hogy  rángatózik a  kis  teste  ,hogy  elcsempült a szája . Alig bír  motyogni..

• apa kell pisilni. –
• pisilj be   jött az apja  válasza

Ő meg pisilt és  hányt is  egyszerre. Az apja  arcán láttam, hogy a sírás  határán  van és ettől  teljesen leblokkoltam . Még arra is  képtelen  voltam, hogy hívjam a mentőt.  A férjem lélekjelenléte mentette meg!  Én  csak néztem a  gyermekem  és  nyugtatni próbáltam.   Végtelen idő  volt… Végtelen hosszú 24 perc. A mentősök nem tudták mi lehet a  baj hiszen a  roham még akkor sem múlt el.  De  epilepsziás  rohamra  gondoltak . Én mentem  vele a  szirénázó mentővel , a műszerekkel   az aggódva  rám néző mentőorvossal. Mind mind,  valami  filmbeli  jelenetnek hatott. Leszámítva,  hogy  bármit megtettem  volna,  hogy   elkapcsolhassam  erről az adásról. De  nem tehettem.  Nem láttam javulás jeleit , egyre tehetetlenebb  volt, egyre  fáradtabb  és megérkezésünket azonnal reagálták. Nekiindult a   vizsgálat.  Nem  akarok emlékezni! Nem akarok ,de emlékeznem kell! Szóval kérdezgették az adatainkat. De minden olyan nehéz volt.  A saját nevem nem tudtam  ,mert teljesen kiborított a  tehetetlenség. Aztán kiküldtek egy  kicsit, addigra  megjött  Robi is. Újra bemehettem. S ekkor történt..  Istenem! kérdezték Csengét,,

•  Na ki van itt? Erre  a lányom   azt mondta:
•  Nem tudom!  Meglepődött mindenki és mondták neki ,hogy ne  vicceljen. De ő állította nem  tudja ki vagyok. Az ég összes  fájdalma  rám szakadt. Újra csak  sürögtek forogtak, de már  a  kezeit sem tudta  mozgatni. Ettől aztán már  tanácskozás is  indult, hogy el kéne  szállítani Nagykanizsáról  Zalaegerszegre. Mert  a keze nem mozgatása   túl súlyos. Azon múlt minden . Szinte  könyörögtek neki.
• Mozgasd a kezed kicsi lány! De   az Úr megoldotta  a helyzetet. Az egyik nővér teljesen  véletlenül  nekitámaszkodott  a csőnek  ami  szállította  az oxigént  , így a  gyerek mint mindenki aki  nem  kap levegőt  ösztönösen  az orrához kapott.  Én még nem láttam fehér köpenyeseket,  így  örülni és  azt hiszem  nálam jobban sem örült senki. sokáig bent voltunk  nála  de  nem engedtek ott maradni az intenzíven. Hazajöttünk. Emlékezem mennyire  féltünk aludni ,  szinte  nem is  sikerült. Reggel pedig  korán  vissza mentünk. Olyan  ideggel hogy mire érünk   , amit nem lehet elképzelni. De  az én gyönyörűséges lánykám már ült az ágyon és mosolygott  ránk. Nincs  ehhez fogható érzés. A legnagyobb  problémája   az volt hogy ő most nem mehet el a farsangra  az iskolába. Hát nem lesz  zsákbamacska… Hát nem lesz móka. Hát milyen anya   lettem volna  ha   ez így lett volna? Másnapra angyaljelmezt vettem és  a kis  szobatársának ördögszarvat. Mindkettőjüknek  papírzacskó rejtette a  sok  zsákbamacskát… Hiába.. Vannak  mosolyok  amik olyan pótolhatatlanok, hogy meg kell értük  dolgozni. Mert  azok nélkül  nem  tudunk élni. De a  tragédiák ha egyszer elindulnak … mire  hazaértünk aznap, megtudtuk hogy meghalt  a Margit néni. Meghalt a  pótmama. Már nem versel , már nem hoz csokit. Már nem  vigyáz rájuk ,  csak onnan  fentről  ahogy  az az angyalok dolga. Hogy  mondjuk el Csengének? Ez volt a  nagy kérdés.  Robinak   támadt  nagyon jó ötlete. Vettünk egy Pumuklit.  Dobozba  rejtettük és  hazaérkezésekor  azt mondta neki az apukája,
• Van egy rossz és  egy jó  hírünk. A  rossz ,hogy  a Margit néni  meghalt, a  jó meg hogy valaki itt hagyott neked  egy  dobozt.   Nagy  örömmel előkapta belőle. 
• Nézzétek Pumukli!
• Hol ? kérdeztük .
•  Mi nem látjuk. Ő  csak mutogatta , hogy  hát itt !Nem látjátok és  nevetett. Mi meg  bámultunk minden  felé, de  hát… amit nem  akarunk látni azt bizony nem is látjuk. Aztán persze  elmagyaráztuk ,hogy a Pumuklit csak a  gazdája  látja , mint ugye  a mesében.  A Margit néni szintén láthatatlanná vált, de  a szívünkben örökké itt lesz.   Felidéztük a  mondókáit.  Majd elvittük Csengét a  temetőbe.  Iszonyú nehéz  volt.. De jött a  másnap . Másnap ugyanis  bál. Robi nem akart menni,  amit persze nagyon is értettem , de nem hagytam. Amit meg kell tenni, azt meg kell tenni! Egyenes  derékkal! Mosollyal az arcunkon.  És megtettük! Senkit sem hagytunk cserben. Mostanában sokat jut    az a  szó eszembe, hogy méltóság. Igen. Mert talán én ennyit tudtam megtanulni az életben, hogy  viseld  méltósággal  az életed!  Hát  azért  gondolom érthető, hogy erre  az időszakra nem olyan könnyű  emlékezni. Akkor sem ha felejthetetlen. Minden ilyen  hozzátartozik a  csomaghoz  amit cipelek. mindenkinek  van ilyen , vagy hasonló. Ezért mondom mindig hogy ne   ítélj! Nem  tudhatni ki mit él meg azon kívül , ami látszik.