A kapott üzeneteimből azt gondolom van egy  egyetemes  tanulság  a számomra.

Senki sem attól fél jobban ,hogy  a gyermekkel mi történik , hanem attól hogy ő mint érintett szülő, vagy én  az író hogy  viselem a  félelmet.

A bizonytalanságot, kiszámíthatatlanságot.

Ezért készítek is  videót  e  témában , de  úgy  gondolom itt  ez sokkal  szemléletesebb részletesebb tud lenni.

Talán  furcsa,  hogy még mindig nem kifejezetten az autizmusról  beszélek , és ez  egy darabig  így is lesz.

Ugyanis  ahhoz, hogy ott tartsunk meg kell érteni mindenkinek , nem tarthatunk ott amig alap dolgokkal nem vagyunk tisztában. 

A félelemet az egó teremti. A félelem önmagától nem létezik mi hozzuk létre, s itt is  a módszer, hogy csináld hogy ne  félj.

Hát úgy, hogy ne  hozd létre.

Roppant egyszerű ugye? S amennyire egyszerű annyira bonyolult is. Miért is  fontos erről beszélni?

Azért mert aki fél , aggódik , jár az agya  kattog szinte  a  jövőn az nincs jelen. Az ugrál a múlt és a jövő között.

Képtelen tisztán látni hallani érezni.  Nem tud reagálni sem a jelenre ,hogy lehetne mindebből stabil jövő?

Nem hiába  mondják a szakemberek , hogy mielőtt a gyereken akarsz segíteni , előtte magadon segíts!

 Sokszor hallottam s egyre inkább érzem ,tanulom. 

Sok szülőt  látok aki hiába  tapasztalja  saját maga  bizonytalanságait , hiába  tudatosítja,  a következő pillanatban már keresi a módot  a hárításra, a  felelősség átruházására.

  Megmagyarázza magának és környezetének ,hogy nincs is  baj , s  ha van is  csak akkora  amivel nem kell foglalkozni.

Mindezt az a bizonytalanság táplálja, amit ő maga mint felnőtt emberi lény teremtett önnön életben.

Aki  megszokja ,hogy helyette gondolkodnak és  / vagy cselekednek ,hogy is tudna önállóan gondolkodni, cselekedni. 

Csak az tud erős ember lenni, aki tudja ,hogy az útjában mehetnek vele,  de nem  mehet senki helyette!

Nem vezethetik. Csak meg mutathatnak neki lehetőségeket.

S mindenki önnön  felelőssége az hogy kikre, mire  hallgat!

  S ebből indul el majd az ,hogy meg kell tanulni önmagunkra hallgatni.

De hogy  visszatérjünk a  félelemhez.

Van még egy  fogalom amit ide  kapcsolnék szorosan e  mellé . Ezt pedig szorongásnak nevezzük.

A  szorongás és a  félelem közt az a különbség hogy míg a  félelemnek meg lehet fogalmazni , nevesíteni a  tárgyátt , addig a  szorongás  tárgya megnevezhetetlen.

Az egy belső feszültség  amely tudat alatt kiváltódik s   így fogalmad  sincs mi okozza , főleg ha ne  foglalkozol  vele , nem kezeled.

Nem teszel meg mindent  azért hogy kiderítsd az okát.

Ez jóval nehezebb dolog a  félelemnél. Mint az autistáknál , mint a  szülőknél előfordulhat olyan állapot amikor szorongsz .

A szülők szorongása mint minden szorongás  egyfajta bizonytalanság . Valami  aminek nem látjuk a kimenetelét. PL Látjuk a gyermek dührohamát  de még meg sem tudjuk szüntetni a  helyzetet már megbénít a  dolog , mi lesz  a roham vége,  ezúttal meddig jut az agresszió, képesek leszünk e  kezelni? stb .

Szóval előre vetítesz.

 Sőt lehet hogy még nem is  volt  a gyereknek olyan , te mivel tudod hogy autista , így már  félsz hogy lesz.

Azt sem tudod pontosan mitől  félsz .

Mit tegyél.

 Mivel projektálsz ,nem az adott  pillanatban vagy .  

Csak el akarod kerülni a feszült helyzetet, és nem megoldani .

Nem azt teszed ,hogy felméred a  helyzetet ,és  tapasztalatok és olvasott módszerek stb sorát  felvonultatva  igyekszel kezelni valamit.

Sokkal inkább pánik szerű állapotban  még nagyobb zűrt keltesz.

A  félelem ezzel  szemben annyi, hogy látod  hogy szeletel egy kenyeret és látod a  fogásából , hogy ha nem veszed el , vagy nem segítesz akkor bizony biztosan el fogja vágni az ujját.

Igazából egyik sem jó !

Előre vetíteni száz meg száz dolgot nem jó, és az sem ,hogy kiveszed a  kezéből a kést .

Mi a helyes? Megtanítani  stabilan használni azokat a  dolgokat amik a környezetükbe  vannak.

Hogyan és mire  használjuk .

De  amint a helyette megcsinálást választjuk ,már nagyobb veszélynek tesszük ki.

Ugyanis ha épp  kevered a  rántást,  ő  egy perc múlva  lehet éppen ahhoz a tárgyhoz fog nyúlni, már csak a kíváncsiság okán is.

És lehet épp itt sérül meg . Te mit teszel majd  roppant helytelenül?

•  Hát nem megmondtam , hogy ne  nyúlj  hozzá , most nézd meg mit csináltál?

 Mi a  helyes?

Ha megtanítod.

Ha kell újra és  újra és  újra.

Addig – addig,  míg nem látod rajta a  rutint . 

Ekkor tud nagyobb szabadságot kapni , neked  meg félned sem kel. Csak szemmel tartani!

 A teljesen egészséges gyermekeknél sincs ez máshogy  , csak kevesebb idő kell a  rutinhoz.

A dührohammal kapcsolatban sem sokkal másabb a folyamat  .  Fel kell mérni mitől fél?

 Mi hatott  az idegeire?

Meg kell  találni azt a   módszert,  amivel ki lehet kapcsolni vissza lehet rántani a jelenbe.

 Hol és hogyan lesz biztonságban ?

Ki és mi kell hozzá?

Ez már igazán nagy feladat!

Nos egy szorongó szülő nem fogja ezt megoldani.

 Sőt,  egy túlféltő szülő sem!

S adott a  gondolat. 

Visszaérünk  a szülői lélek hatásaihoz.

Amit mi uralni képesek vagyunk  magunkban, azt kezelni tudjuk  a  gyermekben!

Tehát tessék önmagunkon dolgozni ! tovább tovább tovább !!